Jójó, nem is adórendszert találtam ki, csak egy apró reformocskát az adórendszerünkben. És nem vagyok közgazdász, úgyhogy nem ismerem, hogy mik lehetnek a problémák. De biztosan van olyan ország, amiben ez működik, nem igaz hogy én találtam ki először; szóval ki kell találni hogy ez hol működik és megnézni, ott hogyan csinálják.
Ugyanis az a kurva nagy bajom a mostani rendszerrel, hogy dolgozol mint a güzü, és a céged is dolgozik, mint a barom. Eközben használja/károsítja a közvetlen környezetét, hiszen aki helyben dolgozik (és ki az a faszfej, aki a fél országot minden nap átszeli a munkája kedvéért, persze a szállítókat kivéve), az helyben utazik, használja az utat, közlekedést, kibocsát, energiát fogyaszt, hőt termel stb. Eközben az adóforintjait befizeti a központi kaptárba, és ott a Főméhek majd rágcsálják, és esetleg visszaküldenek valamit egy év múlva a köz helyi képviseleteinek (értsd: Önkormányzatok). Eközben az Önkormányzatokra passzolták le az iskolák, óvodák, orvosi rendelők,nem főutak, segélyek stb. kezelését. Magyarul mindent nekik kell csinálni, ami helyben van, de akik ténylegesen a környéken fizetik az adót, azoktól lehet hogy egy fillért sem látnak.
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha az emberek mondjuk az adó 60%-át a tartózkodási helyének megfelelő helyi Önkormányzatoknak fizetnék be egyből? Ahol sok ember él, ott sok pénz is kell, de semmi gond, ott van sok adófizető is. Aki fizeti az adót, az rögtön látná is, mire költi az Önkormányzat, mert látná hogy abból fejlődnek az utak stb. és lenne öröm és boldogság.
A 60% helyett lehetne az is, hogy a minimálbértől havi 120 nettóig keresők az Önkormányzatnak fizetnének, aki többet keres az meg a 120-ig tartó részt oda fizetné, többit meg Állam bátyámnak.
Az igaz, hogy jelentősen kevesebb jutna így a pártkasszába és az állami cégeknek, nade ez talán nem is baj.
Ahol meg sok szegény ember él, akik nem tudnak sok adót fizetni, azok meg kapnának az állami támogatásból. Amelyik Önkormányzatnak kurva jól megy, az a "felesleget" lepasszolhatná az Államnak.
Vélemények?