Ideg

Ha szétb az ideg, akkor ideborítom. Jössz, olvasol, bólogatol. Vagy kommentelsz.

Ami a Sláger rádión megy, kurva szánalmas

2009.10.30. 09:00 - Tokom

Címkék: zene politika rádió magyarország magyarság sláger

Egy hónapja megy a jajveszékelés, meg hogy most majd mi lesz velük, megszűnt az országos jogosultságuk. Mintha jó szakemberek nem tudnának már munkát találni... de nem is erről akarok beszélni, valakinek tetszik a Sláger, van, akinek nem, én az utóbbiak közé tartozom és borzalmasnak tartom. Ettől függetlenül kényszerhallgató vagyok, mert a szobában a többség így döntött.

De az, hogy betelefonálnak sírva, meg tüntetni akarnak, meg olyan sms-eket írnak, hogy "Ti voltatok az apáim és most úgy érzem, mindhárom apám meghalt", ezen csak hangosan tudok röhögni. Ilyen szánalmas, akaraterő nélküli bábok gyűjtöttek Isaura felszabadítására is. Álljatok már talpra, hallgassatok másik adót!

Azzal, hogy a három barom és az idióta Edina sajnáltatják magukat egy hónapon keresztül, saját tekintélyüket rombolják le előttem. Azt hittem, profik akik tudnak váltani, de kiderült hogy nyávogó óvodások. Természetesen folytatják majd valamelyik új adón, és Jézusokként feltámadva ünnepeltetik majd magukat.

Jönnek a szar dumával, hogy majd egy politikai beszélgetős rádió jön a helyükre, de közben pontosan tudják, hogy ugyanazt a limonádét kapjuk majd, amit eddig, és majd mindenki megnyugszik. De a magyar már csak egy ilyen hülye állat, minden faszságra hőbörög. Az ország háromnegyede még mindig a kommunizmusban élne legszívesebben, csak annyi joggal és akkora pofával, mint amit sikerült növeszteniük a rendszerváltás óta.

Pfuj.

Update: http://birkanep.blog.hu/2009/11/05/a_megkergult_birka_radioja

Nesze...

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://ideg.blog.hu/api/trackback/id/tr11485892

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nehéz a boldogságtól búcsút venni 2009.10.30. 13:02:24

Van itt bőven hörgés, és szerintem lesz is amíg a pártok döntenek olyan kérdésekről is, mint a rádiófrekvenciák kiosztása. Mi is megmondtuk a magunkét, de szerintem nem szabad sokat foglalkozni ezzel. Ebben országban nincs akarat és szándék, hogy ez me...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása