Ezerkétszáz tanárral lesz kevesebb - olvasható az Indexen.
Mintegy 1200 pedagógus-álláshely szűnik meg az új tanévben, derül ki az oktatásért felelős államtitkárság háttéranyagából, amiből a mai Magyar Nemzet közöl részleteket.
Nincs egy éve még, hogy Pokorni Zoltán úgy nyilatkozott: Csaknem 30 százalékkal növelné az oktatásra fordított összeget a Fidesz.
"Ha tavasszal az ellenzéki párt kerül kormányra, akkor a pedagógusok létszáma alapján finanszírozza majd az iskolákat, és előnyben részesíti a kistelepüléseket" - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnöke kiemelte, az elmúlt hét év oktatáspolitikájának eredményeként 41 ezer embert bocsátottak el az oktatásból, és nőttek az iskolák közti különbségek.
via
kormanykronika blog